Edzőink

BÍRÓ NELLI

Thor Coach

Array

Gyerekkorom óta életem részét képezi a sport, a mozgás. 10évig úsztam versenyszerűen a Budapesti Honvéd Sport Egyesületben. Amikor az egyetemválasztás előtt álltam tudtam, hogy a mozgás köré szeretném szervezni az életem, így a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karára jelentkeztem, ahol az alapképzésen testnevelő,- úszó szakedző diplomát szereztem. Az alapképzés befejeztével, úszóedzőként kezdtem dolgozni, de…

KISS DÖMÖTÖR

Thor Coach

KESKENY ANNA

Array

A közös munka eredményeképpen a fájdalommentes mozgás okozta örömöt látni a vendégeimen mindig felvillanyoz. Az egészségügyi pálya iránti elkötelezettségem már egész fiatal koromban megfogalmazódott bennem. Pályaválasztásomat kilenc év versenyszerűen űzött párbajtőrözés és Magyar Bajnokságon dobogós helyezést elért rúdfitness sport tapasztalatai nagyban hozzájárultak, mivel ezáltal fejlődött ki bennem a mozgás iránti elkötelezettségem továbbá azon koncepció is,…

CSEH ÁGNES

FMT edző

Array

Azon szerencsések közé tartozom, akiknek már egészen kicsi korától a sport jelentős szerepet kapott az életében. Most nem fogok ezekről mesélni, mert edzőként nem ezen van a fő hangsúly, hanem rajtad, és azon, hogy miként tudok a te segítségedre lenni a céljaid elérésében (legyen az egy egészségesebb életmód elérése, fogyás, izomépítés, erősítés, tartásjavítás vagy akár…

EISENBACHER DÓRI

Thor Coach

Array

A sport gyerekkorom óta végigkísérte az életem, 4 évesen úszással kezdem, jelenleg 12 éve triatlonozom. Szerettem volna minél több embernek továbbadni a mozgás szeretetét és az egészséges életmód fontosságát, így először a Testnevelési Egyetemen diplomáztam humánkineziológia szakon, majd több más képzés mellett elvégeztem az FMT-t is és csatlakoztam a Thor csapatához. Célom, hogy bármilyen céllal…

TAKÁCS DÁNIEL

Crosstraining edző

Array

Születési hely és idő: Budapest , 1991.05.10. Magasság: 185 cm Súly: 90kg Szakterület: Crossfit,Funkcionális edzés ,Mobilizálás Órák: Valhalla Team Kedvenc gyakorlat: Clean, Snatch, C2B, DU, Handstand Walk Legjobban utálom:  Nincs! Ami nem megy azon dolgozni kell és a gyengeségeinket az erősségeinké tenni! Sportmúlt: Úszás, Foci, Kézilabda,BMX, Versenytánc, Kedvenc sportoló:  Rich Froning, Kimi Raikkönen, Kedvenc étel: Minden ami hús! Példaképek a szakmából: Mindenki akitől tanulhatok! A motivációról: …

BUK TIBOR – Power Therapy

Masszőr

Array

POWER THERAPY Tudtàtok, hogy a mozgàsszervi panaszok a legtöbb esetben izom eredetűek? Panasz esetén pánikba esünk, hogy ìzületi gond áll a fájdalom hátterében de ez ritkán van ìgy. Természetesen az időskori kopàsoknál, vagy az akut sérüléseknél màs a helyzet, bàr az utóbbinál legtöbbször teljes, vagy részleges izomszakadàs áll a háttérben. Miért jelent jót ez nekünk,…